Naplemente a Velencei-tavon Gárdonyból – 2012. Time Lapse
Néhány óra fotózás, s közben azért a kamera is előkerült. Helyszín, a gárdonyi Tóparty Rendezvénystrand melletti partszakasz
Néhány óra fotózás, s közben azért a kamera is előkerült. Helyszín, a gárdonyi Tóparty Rendezvénystrand melletti partszakasz
A gárdonyi félsziget növényzetének csaknem fele leégett, főként a Velencei-tó felőli oldalon. A tüzet néhány óra alatt sikerült a tűzoltóknak eloltaniuk.
A velenceito.info kapcsolódó cikkét és a fotókat itt találhatják.
Kameránkkal több napon keresztül ott voltunk a 2012-es utazás kiállításon, ahol a Velencei-tó egységes arculattal jelent meg. Idén elsőként a kiállításhoz kapcsolódó Bringa Expón is megtaláltatták az érdeklődők kis tavunkat
Biztonsági szolgálat diszpécsere betöréshez riasztotta a gárdonyi rendőröket kedd hajnalban. Az önkormányzat épületénél a lapos tetőn észleltek mocorgást a kivonuló erők. Az egyik őrmester a tűzoltólétrán mászott fel a tetőre, ahol egy nyitott ablak mellett a sarokban kucorodó alakot vett
Oláh László, gárdonyi református lelkész nemrégiben lett a pálhalmai börtön lelkésze
A hétvége bővelkedett jeges élményekben, de Sport Beachen egy kicsit másképpen, hiszen itt minden pohár forralt bor és tea elfogyasztásával 10 Ft-tal a Velencei-tóból való mentést támogatták. Sőt, vasárnap akár hőlégballonnal is függeszkedhettek a Velencei-tó felett! Hogy mi is történt?
Azt gondoltuk, mivel ezen a hétvégén több strand is megnyitotta kapuit a korisok előtt, összegezzük kicsit a lehetőségeket. Hivatalosan 5 helyen jelölnek ki korcsolyapályát de mi ezt a hármat ajánljuk: Agárdon a Pop Strandon, a gárdonyi Sport Beachen, Velencén a
Most kaptuk a hírt, hogy 2012. február 12-én (Vasárnap) délelőtt 11-órától ingyenes hőlégballon függeszkedéssel, ballon fakutyázással várják a jég szerelmeseit a Gárdonyi Sport Beachen! A program időjárásfüggő, szélsőséges körülmények esetén elmaradhat
A közösségi portálokon sokan zúgolódtak, hogy az ingyenesen meghirdetett korizás mellett, az egyéb szolgáltatásokért, a parkolásért, a mellékhelyiség használatáért fizetni kell. Hát hölgyeim, uraim, mi megtaláltuk az ideális koripályát a gárdonyi Sport Beach “személyében”, ahol semmiért sem kell pluszba fizetni,
A hétvégén megnyílik a jég szerelmesei előtt az ország egyetlen öko szemléletű strandja, a gárdonyi Sport Beach, amelyre a belépés természetesen INGYENES. A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentőcsoport a gárdonyi Sport Beach – Ökostranddal közös kezdeményezést indít útjára